|
Csak annyit akarok mondani, hogy aki a nevemben msnezik, az nem én vagyok, hanem egy mínusz iqs, személyiséghiányos kis kígyó. Magyarul: ne dőljetek be neki, mert az nem én vagyok Biztos hihetetlen, de most már tényleg elegem van. Elegem van, itt végleg befejeztem. Tudom, már nem előszörre mondom, de még egyszer megteszem: én nem értetek blogolok. Magasról leszarom, hogy mennyien látogatjátok a blogom. Ez most nekem is meglepő, mert nem szoktam egyébként csúnyán beszélni. Sosem szoktam. Én próbáltam, és próbálok kedves lenni mindenkivel és megértő, mert ezt minden egyes ember megérdemli, mindenki megérdemli a kedvességet. Én úgy gondolom. Nem csak rólatok van szó. Sőt. Mostanában valamennyire élveztem a blogolást, főleg ezen a lapon, élveztem a cutenews lehetőségeit és tetszett, hogy ti is reagáltok a kérdésekre, így be vagytok vonva a dolgokba. Most inkább magamról van szó. Vannak olyan dolgok, amiket annyira szívesen kiírnék magamból, de egyszerűen nem megy nagyközönség előtt. Ash tudja, miről van szó. És az a helyzet, hogy nagyon ki kéne írnom magamból ezeket, mert segítene, jobb lenne. De nem megy. Megint jövök a naplóval. Én naplóként akartam blogot vezetni. Csak tudjátok, van egy nagy bibi: ha az ember vezet egy naplót, nem olvashatja el senki. Vagy legalábbis nem mindenki. Tudom, hogy a 600 látogatóból 300 csak azért van itt, hogy jól elgúnyolódjon, kitöltse valamivel unalmas hétköznapjait. Ez rendben is van. Engem nem zavar. Mert ott a másik 300 ember. De nem tudom, nektek hogy esne, ha a szeretteiteket szidnák, meg bántanák. Nekem piszkosul rosszul esik. És tudom, hogy ez nem azért van, mert mostanában érzékenyebb vagyok. Mert ez már előtte is így volt. Hagyjatok minket békén. Én először nagyon élveztem a blogírást. Egy éve. Jó volt, tetszett, szerettem. Szép lassan egyre jobban meg is tudtam nyílni előttetek. Ami nem könnyű, mert tudom magamról, hogy én egyszerűen nem az a fajta ember vagyok, akit kedvelnek az emberek, és aki szimpatikus mindenkinek. Nagyi mondta mindig: nem vagyok én lottófőnyeremény, nem szerethet mindenki. Igaza van. Mindenkivel próbáltam toleráns lenni, nyílt, barátságos, kedves, és mindig figyeltem arra, hogy senkit ne bántsak meg. Ez így van a mai napig. Mindenki megérdemel egy újabb esélyt, és a kedvességet. Nekem ez a filozófiám. Még akkor is, ha sokan képtelenek elfogadni engem. Én akkor is elfogadom őket. Ezzel a bloggal nagy céljaim voltak. De természetesen nem maradt titokban. Nem írtam le, nem hoztam szóba, de bántott a dolog. De egyben biztos vagyok, bár most valaki lehet, hogy jól a markába fog röhögni: azok közül, akiknek én megadtam a címet, én biztos vagyok, hogy senki nem adta ki. Mindnyájukban megbízom. Lehet, hogy most egyeseknek újat fogok mondani. De tudjátok meg, hogy egyáltalán nem kötelező, és nem szokás naponta blogot írni. Sok blogger, (természetesen nem a GPortálra gondolok) hetente egyszer blogol, vagy még ritkábban. ÉS ezt senki nem rója fel nekik. Én minden nap írtam, mert szerettem, szeretek írni. Naplót is minden nap ír az ember. A mocskolódások, tavaly ősszel, mikor elkezdődtek, nagyon bántottak. Teljesen kiakadtam, Esthajnal és Sayyidom a megmondhatója. Aztán lehet, hogy abszurd, de szép lassan hozzászoktam, és már kicsit sem érdekelt. Nem érdekelt, hogy mit gondolnak ezek az agresszív emberek, nem érdekelt, hogy azzal jöttek páran, hogy én igazából fiú vagyok, nem érdekelt már semmi, igazából nem is tudok mondani olyan dolgot, amivel még nem gyanúsítottak meg. Már volt minden. Még talán tibeti bankrabló maradt ki. Mára már inkább csak jól szórakoztatnak minket ezek a dolgok. Még valamit megjegyeznék, ami nem tudom miért, de nekem valamiért fontos egy kicsit. Az borzasztóan jól esik, hogy vannak olyan emberek, akik már a kezdetektől olvastak, és ha csak nagyon ritkán is, de feltűntek, és mindig kedvesek voltak velem. Ilyen Zsócy, Lotty, Lilla, Detti. Nem tudom miért, de ez nekem nagyon jól esik. Nekik meg szeretném köszönni ezt. Aztán ott vannak az igaz barátok, akiket szereztem: Esthajnal és Ash. És a kedves, új ismeretség: Brigi, akit még alig ismertem meg, de már nagyon kedvelem. És baromira irigylem, amiért olyan nyugodtan tud blogolgatni. Én is úgy szeretném. Teszek is érte. Olyan helyen fogok blogolni, ahol nem talál rám olyan, akit nem akarok. A blog titkosítva van, nem mutatja kereső, nem mutatja toplista. Magamnak fogok blogolni, és még egy-két barátomnak. Azt szeretném kérni, hogy most az egyszer, csak most az egyszer tartsátok tiszteletben a kívánságom. Köszönöm szépen. Küszöbön az esküvő, lefoglal minket a szervezés. Két hétig nászúton leszünk, akkor nem is blogolnék, ezért szünet lenne úgyis. Már ideje gondolkodom ezen a lépésen azért is, mert tavasszal minden erőnket le fogja foglalni a baba. Akinek mindent meg akarunk adni, főleg a szeretetet és a törődést. Addig még van idő, igaz. És, ha megszületik, biztos lesz akkor is egy percem, amikor lefirkantok egy gyors blogot, ez is igaz. De én nem akarok nektek megfelelni. Magamnak is iszonyú nehéz megfelelnem, nincs szükségem rá, hogy még másoknak is meg kelljen. Most búcsúzom. Kívánok mindenkinek kellemes időtöltést a nyár utolsó napjaira, sikeres iskolakezdést, boldog karácsonyt, kellemes új évet, szép életet. Kívánom, hogy legyetek boldogok, álmaitok váljanak valóra. Kívánok nektek erőt, egészséget, hogy a bajban ne adjátok fel, hogy vegyenek fel titeket arra az egyetemre, ahova menni szeretnétek. Mindenkinek ezt kívánom, még azoknak is, akik utálnak engem. Vannak szép számmal. A félbátyám, Alex pár napja közölte, hogy egy családfavisszavezetésből kiderült, hogy 350 évvel ezelőtt egyik ősünket boszorkánynak tartották. Remélem így van, és teljesül az összes kívánság, amit pár sorral fentebb felsoroltam. Akivel akarom, aki számomra fontos, azokkal tartani fogom a kapcsolatot továbbra is. Ugyanúgy szeretni fogom őket, nem lesz vége semminek, ugyan olyan lesz, mint eddig. Aki pedig szeretné, felvenni velem a kapcsolatot, hát hajrá. Nem fogom azonnal kiadni a blogcímemet, két mondat után, ezt megmondom előre. Majd, ha olyan viszony alakul ki. Én nyitott vagyok. A többiek pedig a twitteren és deviantarton kicsit nyomon követhetnek továbbra is. A legszebb estét nektek, Sziasztok! A tegnap este katasztrófának indult, aztán végül is gyönyörűen végződött. Még nem akarok róla beszélni. A katasztrófa okáról. Majd fogok, ígérem esetleg pár nap, vagy hét múlva, de nem most. Most még itt nem is tudnék. Nekem jelenleg tökéletesen elég, hogy csak Sayyidom tud róla, én, az orvos, meg Ahsem. Majd ha picit rendeződnek a dolgok, itt is beszélek róla. Kaptam egy érdekes e-mailt. Nagyon örültem neki. Genna írt. Már nagyon régen hallottam róla. Két éve egy évig hozzánk járt suliba, aztán továbbköltöztek. Ő volt a suli réme. Sosem tartotta magában a véleményét, két hét alatt három figyelmeztetést gyűjtött be az igazgatótól verekedésért, szemtelenkedésért, meg hasonlóért. Mindenki félt tőle, főleg a lányok rühellték. Sayyidom sem kedvelte. És én sem túlságosan, őt egyszerűen mindenki elkerülte. Az volt a furcsa, hogy Genna valahogy nem is akart barátkozni. Elvolt a suliban, merészen bárkivel szembeszállt, agresszív lánynak tűnt. Akire egyszer megharagudott, annak ártott, ahol tudott. Elgáncsolta a folyosón, ellökte, sőt azt is mondják, hogy arra is volt példa, hogy valakit suli után megvárt a felnőtt haverjaival és megverték az illetőt. Genna volt a legtöbb tanuló legrosszabb rémálma. Én is féltem tőle. Most inkább megyek. Nincs sok kedvem többet írni, fáradt vagyok. Meg is beszéltük, hogy reggeli után visszatelepszünk Sayyiommal az ágyba, és még pihenünk egy kicsit. Mondjuk egész nap. De jó is lenne… de sajnos este dolgunk van. Délután meg megyünk és megnézzük Rosie úszóversenyét. Mert megígértük. Inkább meséljetek ti. Mi meg kérdezünk (igen, mint tegnap előtt): A mi válaszaink: Állati furcsa. Én most gyakorlatilag a saját kis, egymappányi evolúcióm történetét tartom a kezemben. Elszaladtunk a háziorvoshoz és kikértem a papírjaimat. Mert mivel már betöltöttem a 18at, sajnos már nem járhatok többé oda. Olyan... nem is tudom. Bolondnak néztek, ha azt mondom, hogy rossz volt? Olyan volt, mint egy szomorú búcsúzás. Engem kicsit megviselt. Nem tudom, miért. Talán azért, mert ott mindig nagyon kedvesek voltak velem. Emiatt szerettem oda járni. Én erről sosem tudtam. Bár nem meglepő, hogy anyám nem mesélt el nekünk ilyeneket, lehet, hogy a helyében én sem tettem volna. Lehet, hogy nem is olyan fontos. Csak azért megdöbbentett, hogy lenne még egy nagytestvérem a bátyámon kívül. Neki inkább nem is mondtam. Jobb, hogy nem tudja. Sayyidomnak mutattam csak. És ez így is marad. Jobb így. Jó 'reggelt'! Tegnap bementünk a suliba a könyvekért. Olyan furcsa volt látni, hogy az alsósoknak már rendes tanítás van. Emlékszem mennyire irigyeltem a nagyokat, amikor én is alsós voltam, mert nekik két héttel hosszabb a szünet. Most meg… valahogy nem is érdekel. Természetesnek veszem, ha lehet ilyet mondani. Találkoztunk a tanárunkkal, beszélgettünk egy picit. Egészen rendes volt. Magához képest. A ruhámon elkészültek az utolsó simítások, ez volt az utolsó próba. Már csak a cipőmre várunk. A zenekarral végeztünk (nyugi, nem esett bajuk Az éjjel Nagyival álmodtam. Ültünk a konyhájában és valamit mondott nekem. De sajnos már nem emlékszem a részletekre. Gyakran előfordul, hogy Nagyival álmodom. Általában egy olyan nap után, mikor viszek neki virágot a temetőbe. Olyan furcsa. Már 10 éve meghalt, de én még mindig emlékszem a hangjára, és arra, hogy nézett ki a lakása. Pontosan emlékszem. Nagyi mindig azt mondta, hogy a kedvesség csodákra képes. A világ sokkal jobb lenne, ha az emberek kedvesek lennének egymással. Én is ezt mondom. Az előbb az jutott eszembe, hogy tulajdonképpen mi nem is használjuk olyan sokat a netet. Ezt úgy értem, hogy én mindennap írok blogot, aztán körülnézünk, hogy mi újság a nagyvilágban, felolvasok pár cikket Sayyidmnak, aki reggelit készít és aztán… majdnem ennyi. Még ezen kívül ott az e-mail, amit megnézek, meg néhány lap. Esthajnalomé, Ashé, egy norvég, és egy ausztrál leányzóé és mostanában rá vagyok kattanva Brigi és NiNa blogjára is. Ezeket végigfutom aztán ennyi. És én tökéletesen elégedett is vagyok ezzel a mennyiséggel. Úgyhogy most arra gondoltam, hogy írok egy picit ezeknek a leányzóknak a lapjáról. Mert megérdemlik és mert tényleg érdemes felhívni rájuk a figyelmet. Esthajnal (www.esthajnalka.gportal.hu): nyílt titok, hogy mi nagyon jóban vagyunk. Mióta megismerkedtünk, eltelt egy év, több száz e-mail és el sem tudom mondani, mennyi mindent köszönhetek neki. Imádom Esthajnalt. Imádom őt magát, imádom a lapját, imádom, ahogy ír. Egyszerűen fantasztikus, hogy mindenkivel milyen kedves és barátságos. Mindenkinek szívesen segít. Csak csodálni lehet, nekem ő az egyik legjobb barátnőm, már-már olyan, mint a nővérem. Szuper grafikus, angyali teremtés, igazi példakép, remek blogger, és a legjobb barát. Ennyit mára a személyes véleményből Már nem is vagyok fáradt. Olvadozok. Ennek oka természetesen nem más, mint az én jelenleg omlett készítő Sayyidom Látom, éltetek a kérdezős dologgal. Ez klassz, tényleg jó Legyen gyönyörű, napsütéses napotok! Sziasztok! |
Most ne számítsatok valami nagyon értelmes blogra. Nem, nem, semmi bajom, csak borzasztó fáradt vagyok és ellepi a köd a fejem 
Mindjárt megyek és jól megszeretgetem. Csak az a baj, hogy nem pihengethetünk egész nap, mert Nailáék jönnek és főznünk kell, meg kicsit összerámolni… Na mindegy. Addig is kihasználjuk az időt 
